Hír a legújabb videóklipről

Pete az Instagram nevezetű közösségi oldalra nemrég az alábbi szöveget írta ki egy kép alá:

"Együttesként eddig még sose csináltunk igazi videóklipet egy olyan számhoz, ami a harmadik kislemez volt az egyik albumunkon. Bizonyos szempontból ez teszi az Irresistible-t annyira különlegessé. Ez volt az egyik legelső, amit igazán kidolgoztunk az American Beauty/American Psycho-hoz. Az, hogy Demi is beszállt a dalba, teljesen megváltoztatta a szám hangulatát. Az ő hangja nem csak egyedi, hanem egyszerűen ikonikus; új perspektívát adott az egésznek. A videóval való foglalkozás jelenleg az őrült stádiumban van. Alig várom, hogy végre lássátok, srácok! Köszönjük, hogy mindig is itt voltatok; azt pedig különösen köszönjük, hogy ennél is itt vagytok!

Ez egy furcsa ötletként kezdődött rögtön az album létrehozásának a legelején. Alig várom, hogy ti is lássátok a videót, amin éppen dolgozunk!"

Ebből tehát kiderült, hogy hamarosan érkezik a hivatalos videóklip ahhoz az Irresistible-höz, amiben Demi Lovato-t is hallhatjuk. :)

Pete az I Wan'na Be Like You-ról

Egy Rolling Stone-os cikkben Pete így nyilatkozott az I Wan'na Be Like You-ról:

Azt hiszem, a Disney elég vakmerő abban a tekintetben, hogy miközben haladnak előre, mégis hűek maradnak ahhoz, ami naggyá tette őket - nyilatkozta a Fall Out Boy basszusgitárosa, Pete Wentz a Rolling Stone-nak. A dzsungel könyve főhősének, Mauglinak hála (aki után a zenész első fia a nevét is kapta) természetesnek tűnt, hogy az I Wan'na Be Like You felvételére essen a választás. - Olyan dallal akartunk előállni, amit nem mindannyian szeretünk, de le akartuk "fordítani" és új értelmet adni neki egy Fall Out Boy számként - folytatta Pete. - Inkább egy rockosabb dalként értelmeztük, ami nagyobb kihívást jelentett a számunkra, mint azt feltételeztük, de azt hiszem, ami végül lett belőle, az eléggé érdekes.

Saját fordítás! | Forrás: RollingStone.com

Remixelt verziók

Ma felkerültek a YouTube-ra azok a remixelt verziójú számok, amiket eddig még (szerencsére) nem hallottunk. Nektek mi róla a véleményetek? Nekünk csak annyi, hogy nem kellett volna minden egyes számot megváltoztatni, és kiadni egy teljes albumként.

Fourth of July (Remix)

Megjelent a legújabb remix a holnap megjelenő albumról. A dal ezúttal a Fourth of July, és OG Maco működött közre benne.

Make America Psycho Again

A banda pár napja bejelentette a Twitteren keresztül, hogy kiadnak egy remixelt albumot az American Beauty/American Psycho-n szereplő összes számmal, és az új verziókban különböző rapperek változtattak az eredeti hangzáson. A korong 30-án fog megjelenni, és a Make America Psycho Again nevet viseli. A borítót lentebb megnézhetitek, itt pedig megtaláljátok, hogy egy-egy dalban ki működött közre:

1. Irresistible (feat. Migos)
2. American Beauty/American Psycho (feat. A$AP Ferg)
3. Centuries (feat. Juicy J)
4. The Kids Aren’t Alright (feat. Azealia Banks) 
5. Uma Thurman (feat. Wiz Khalifa)
6. Jet Pack Blues (feat. Big K.R.I.T.)
7. Novocaine (feat. UZI)
8. Fourth of July (feat. OG Maco)
9. Favorite Record (feat. I LOVE MAKONNEN)
10. Immortals (feat. Black Thought)
11. Twin Skeleton’s (Hotel In NYC) (feat. Joey Bada$$)

Eddig három számot jelentettek meg a lemezről: az Irresistible-t, a The Kids Aren't Alright-ot és az Uma Thurman-t. Hallgassátok meg őket itt:


Ti hogyan álltok a remixelt verziókhoz? Szeretitek őket, vagy inkább maradtok az eredeti alkotásoknál?

Megjelent az I Wan'na Be Like You

Immár a YouTube-on meghallgathatóvá vált A dzsungel könyvéből már ismert I Wanna Be Like You a srácok feldolgozásában. :) Szerintem egész jó lett, szívesen visszahallanám a hamarosan megjelenő élőszereplős filmben is. :)

Irresistible (feat. Demi Lovato)

Nagyon korán van még, de az Irresistible legújabb verziója és a hozzá tartozó videóklip már fel is került a banda hivatalos YouTube-os oldalára. A klip szerintem nagyon jó lett, aranyos benne a kiskutya, és tetszik, hogy ennyi FOB-os klipre van utalás benne. És a Patricknek kinéző kis pug egyszerűen imádnivaló! *.*
Hallgassátok meg, és osszátok meg velünk róla a véleményeteket! :)


A számhoz hamarosan érkezik majd a hivatalos videóklip is, ma viszont Nemzeti Pug Nap van Amerikában, ezért került bele a videóba ez az aranyos kutyus, akit Doug-nak hívnak.

Pete a Notion Magazine címlapján

Pete az angol Notion Magazine címlapján szerepelt. A fotózásból a címlapfotón kívül még két kép elérhető, amiket lentebb láthattok.

A tíz kedvenc számunk

A társszerkesztőmmel gondolkodtunk, és nagy nehezen sikerült megalkotnunk ezt a tízes toplistát, ami a kedvenc számainkat tartalmazza a Fall Out Boy-tól.

Lindsay listája:
1. Irresistible
2. My Songs Know What You Did in the Dark
3. The Phoenix
4. I Don't Care
5. Thnks fr th Mmrs
6. Immortals
7. This Ain't a Scene, It's an Arms Race
8. Just One Yesterday
9. Dance, Dance
10. A Little Less Sixteen Candles, a Little More 'Touch Me'

Sarah listája:
1. Thnks fr th Mmrs
2. I don't care
3. Twin Skeleton's (Hotel in NYC)
4. Where Did the Party Go
5. The Phoenix
6. My Songs Know What You Did In The Dark (Light 'Em Up)
7. Death Valley
8. 20 Dollar Nose Bleed (feat. Brendon Urie from Panic! at the Disco)
9. (Coffee's for Closers)
10. Uma Thurman

Társszerkesztő

Mostantól egy másik szerkesztő, Sarah is segít majd abban, hogy minél hamarabb elérjenek hozzátok a legfrissebb hírek. :) Mivel ő sokkal jobban mozog az angol nyelv területén - főleg ami a hallás utánit illeti -, a hosszabb lélegzetvételű interjú- és videófordítások az ő szorgos keze munkáját dicsérik majd. :)

Újabb feldolgozás a láthatáron

A srácok már tavaly is közreműködtek egy Disney-s produkció, a Hős6os (Big Hero 6) filmzenéjében. Akkor ugyebár egy általuk írt szám, az Immortals került a lemezre, és az előzetesekben is előszeretettel használták azt a dalt. Most viszont egy feldolgozást készítettek a legújabb, szám szerint harmadik We Love Disney koronghoz, amelyen nevesebb előadók által szólalnak meg azok az ismert dallamok, amiken felnőttünk. A bandától A dzsungel könyvéből ismert I Wanna Be Like You című számot hallhatjuk majd, ami a mese magyar verziójában Egy ilyen klassz majom embernek való címen futott. A korong október 30-án fog megjelenni, és én már kíváncsian várom, hogy Patrick hogyan küzdött meg a feladattal. :) Addig is azoknak, akik nem ismernék ezt a fülbemászó nótát, itt van az eredeti, meséből ismert szám, dalszöveggel együtt:

Pete Wentz fia egy éves lett

A basszusgitáros második kisfia, Saint Lazslo ma töltötte be az első életévét. A zenész ennek alkalmából az alábbi rövid üzenetet írta ki az Instagramjára:

Alig tudom elhinni, hogy ez a nindzsateknős egy éves lett. Eddig ez egy fantasztikus utazás. Te vagy a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam, és tiszta fény vagy. Boldog születésnapot a kedvenc egy évesemnek, és köszönöm Meagan Campernek, hogy ő a valaha volt legjobb anyuka!

Valamint az alábbi képet posztolta még ki ehhez, ahol a fia és a barátnője, az üzenetben is megemlített Meagan Camper szerepel:


American Beauty/American Psycho bemutató koncert

A banda még két hónappal ezelőtt, január 24-én adott egy koncertet a szülővárosukban, Chicagóban, ahol a már megszokott számok mellett előadták az Irresistible-t, az Immortalst, a The Kids Aren't Alrightot, az American Beauty/American Psycho-t, az Uma Thurmant és a Centuriest a legújabb albumukról. Erről az eseményről a banda fotósának, Jack Edingernek hála készült 24 fotó, amiket feltöltöttem a galériába. Kattintsatok itt valamelyikre, hogy eljussatok a felvételekhez:


Valamint kaptunk egy videót is, ami a koncert pillanatait idézi, és ami alatt a Centuries szól. A srácok a hivatalos oldalukon még ezt tették hozzá a posztjukhoz:

Mindenkihez jusson el ez az üzenet, akik eljöttek velünk Chicagóba megünnepelni az American Beauty/American Psycho megjelenését; viszontszeretünk benneteket. Találkozzunk legközelebb július 11-én, a többi rajongónkkal pedig majd idén nyáron, a Boys of Zummer turnénk során.


Forrás:
FallOutBoy.com

Pete Wentz a hajszínváltoztatáson gondolkodik

Azok számára, akiknek nem igazán nyerték el a tetszését a basszusgitáros szőke fürtjei, jó hírrel tudok szolgálni. Pete az alábbi üzenetet osztotta meg rajongóival a népszerű közösségi oldalon:

 
"Szerintem talán a japán turné lesz az utolsó, ahol Barbie Pete leszek. Talán ez fogja lezárja a szőkeségem."

Ezek alapján lehetséges, hogy a japán Punkspring fesztivál közönsége lesz az utolsó március végén, akik kedvencünket még a mostani hajszínével láthatják. És hogy vajon milyen színű séróval rukkol majd elő legközelebb? Még nem tudjuk. Lehet barna, vörös, fekete, de akár még kék is. Csak egy valamiben reménykedjünk: hogy nem borotválja le a feje tetejét.

Angliai turné októberben

Az együttes bejelentette, hogy ez év októberében nyolc alkalommal fognak fellépni az Egyesült Királyság különböző stadionjaiban, méghozzá hatalmas, teltházas koncertekkel. Az egyik helyszínen már a jegyek is elfogytak, így az eredeti hét dátum mellé még kitűztek egy ráadást is.


A koncertek dátumai és helyszínei pedig az alábbiak:

10/03 - Leeds First Direct Arena
10/04 - Aberdeen AECC GE Oil & Gas Arena
10/06 - Birmingham Barclaycard Arena
10/07 - Cardiff Motorpoint Arena
10/09 - Manchester Arena
10/10 - Bournemouth International Centre
10/11 - London The SSE Arena Wembley (elkeltek a jegyek)
10/12 - London The SSE Arena Wembley

Aki esetleg a környéken lakik, vagy éppen októberben utazik Angliába, és szeretné a fiúkat élőben megnézni, az itt vásárolhat magának jegyeket: Gigsandtours.com.

Joe Trohman vallomása

A londoni rajongók szomorúságára a banda gitárosa, Joe Trohman nem tudott részt venni az előző héten zajló ottani koncertjükön, és valószínűleg még egy darabig nélküle fognak zenélni a többiek. A kimaradásának okáról a zenekar hivatalos oldalán osztott meg egy vallomást, mely így szól:

Sajnálattal értesítem a rajongóinkat, hogy nem fogok fellépni a bandával a héten Londonban. Végül nem volt könnyű döntés a részemről. Annak érdekében, hogy teljesen érthető legyen, szeretném megmagyarázni, hogy miért. 2014 szeptemberének végén édesanyámon egy komoly betegség tünetei kezdtek mutatkozni, ami egy olyan feltételre volt visszavezethető, amivel 30 évvel ezelőtt kezelték. Néhány vizsgálat után édesanyámat azzal diagnosztizálták, amit glioblastoma multiforme-ként ismernek. A globistoma a legagresszívebb típusa az agydaganatnak, ami ha egyszer megfertőz, nincs remény arra, hogy gyógymódot találjanak rá. Néhány hónapos kezelés után (vagyis sugárterápia, kemoterápia) sem volt pozitív visszajelzés, az egészsége rohamosan egyre rosszabb lett. Szeretetotthonba került december végéig. A családommal együtt ott voltunk mellette minden egyes pillanatban. 2015. január 11-én, szombaton elhunyt az édesanyám. Nem tudom kifejezni azt a bánatot és szívfájdalmat, amit jelenleg érzek. Mostantól a családommal kell lennem és segítenem kell nekik, hogy megbirkózzanak ezzel. Remélhetőleg mindenki elolvassa ezt, megérti és nem fog rosszindulattal rám nézni, amiért meghoztam ezt a döntést. Időközben a shownak folytatódnia kell. A kedves barátom, bandatársam (nem a Fall Out Boy-hoz kapcsolódó munkákból) és a gitártechnikusom (az a srác, aki azért felelős, hogy a felszerelésem működjön, és neki hála nézek/hangzok jól), Josh Newton több lesz, mint valaki, aki kitölti a helyemet. Ő fog segíteni kitartani a srácoknak, amíg vissza nem térek.

Köszönöm, hogy elolvastátok és megértettétek!

Joe Trohman

Saját fordítás! | Forrás: FallOutBoy.com

Videó a People's Choice Awards-os fellépésről

A srácok nyolc nappal ezelőtt, január 7-én felléptek az idei, 41. People's Choice Awards díjátadón. A gála helyszíne most a Nokia Theatre volt Los Angelesben, Kaliforniában. Nyilván senki nem lepődött meg azon, hogy a Centuries-t adták elő, bár én személy szerint valamelyik újabb, és eddig elő nem adott daluknak jobban örültem volna. A videó alatti hozzászólók szerint az ének nem, viszont a hangszerelés playbackról szólt, amit én is így gondolok, de azért meg tudom őket érteni, hiszen egy ilyen show-t így olcsóbban ki tudnak hozni, mintha igazából, ott a helyszínen játszanának. De azért remélem, hogy Patrick énektudása mindenkit megbékít, hiszen valami fantasztikus, ahogy leviszi a hangját az "I'm the opposite of amnesia" résznél, valamint nagyon tetszik, ahogy a végén a "Just one mistake, is all it will take"-nél kicsit hosszabban énekli a szöveget, mint az eredeti verzióban. Valamint azt is szeretném megemlíteni, hogy Joe igazán előkelően festett az öltönyében. Úgy látszik, a gitárosra tényleg nagyon jó hatással van a pici kislánya, Ruby. :) Összeségében tehát azt kell mondanom, hogy kielégítő volt ez az előadás, csak legközelebb élő hangszerelést kérünk, fiúk! ;)

Itt a legújabb szám, az Irresistible!

Megjelent a legújabb Fall Out Boy szám, ami az Irresistible nevet viseli! Én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve vele. Patricknek fantasztikusan szól a hangja - bár kicsit hajaz arra a stílusra, amit a szólókarrierje alatt sajátított el -, jó végre igazi dobokat hallani a háttérben, kellemes a fülnek a belecsempészett zongora hangja, és az énekes által elsuttogott francia szavaktól borsódzik a hátam. :D És ahogy arra számíthattunk, a napokban megjelent két dalszövegrészlet is helyet kapott benne, valamint még az egyik régebbi, a "You look so Seattle, but you feel so L.A." is.


Mint azt már megszokhattuk, a dal címe ismét trend lett a Twitteren, Pete-nek pedig az alábbi kép jut az eszébe az új számmal kapcsolatban:

"Amikor az Irresistible-re gondolok, az alábbi kép kúszik be az agyamba, legyen ez valós vagy kitalált: Sid és Nancy egy sikátorban állnak, és szemét zúdul rájuk a romantika és a méreg örökkévaló spiráljaként. Néha nehéz nem azt szeretni, ami a legnagyobb fájdalmat okozza."

És még egy kis érdekességként hozzátenném, hogy az a két sor is szerepel a dalszövegben, amikre anno Patrick Jimmy Kimmel műsorában kicserélte az Immortals első versszakának egyes sorait. Ezek pedig a következők:

"Too many war wounds and not enough wars. Too few rounds in the ring and not enough settled scores."

Újabb dalszövegrészlet

A tegnapi este folyamán ismét kaptunk a Twitternek hála egy dalszövegrészletet, melynek a fordítását is hoztam.

"Frame me up on your wall just to keep me out of trouble!"
Keretezz be a faladon, csak hogy távol tarts engem a bajtól!

Hírmorzsák

A banda a hivatalos Twitter oldalán keresztül jelentette be, hogy már kevesebb, mint három hét van hátra a legújabb album megjelenéséig, valamint hogy új dalok érkezésére számíthatunk január 5-én és 12-én, és valami nagy dolog is készülőben van. A mai nap folyamán pedig ismét kaptunk egy dalszövegrészletet, amihez a hamarosan hashtaget is hozzáfűzték. Talán ez abból származik, ami majd hétfőn lát napvilágot?

"I didn't come for a fight, but I'll fight 'till the end."
Nem harcolni jöttem, de a végsőkig küzdök

Videó az Immortals-hoz

Kaptunk egy videót az Immortals című számhoz, amiben a Disney legújabb animációs filmjéből, a Hős6osból és egy Fall Out Boy fellépésből vannak összevágva a jelenetek. A hangzása egy kicsit másabb, mint annak, amit anno december elején adtak ki a srácok, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem, hogy a tizenhét nap múlva megjelenő albumon ennek a számnak egy eltérő verziója fog szerepelni. Talán az lesz, amit már Jimmy Kimmel műsorában is hallhattunk, de végül január 20-án úgyis fény fog derülni mindenre. :)

Drámai rajongói vallomások

Az idei év legelső frissítése legyen egy vicces poszt! Még karácsony előtt a banda meglepett minket egy drámai felolvasással, ahol rajongói vallomások hangzanak el, a srácok által elmondva. Szerintem van köztük pár igazán humoros és kissé megalázó is, de már csak Patrick aranyos mozdulataiért is érdemes megnézni az alábbi videót. :)


Az angolul kevésbé és egyáltalán nem tudóknak ezúttal nem fordítom le, hogy pontosan mi is hangzik el a videóban, hiszen van pár vulgáris kifejezés benne, amit nem szeretnék képernyőre vetni - remélem, megértitek. Ha valakit mégis nagyon érdekel, hogy valamelyik elhangzott őrült vallomás mit jelent, az kérdezzen rá a chatben! ;)

Boldog új évet!

Minden kedves látogatómnak békés és sikerekben gazdag új évet kívánok! :)